Március 23-án a Castrum Thorna polgári társulás tagjai szép napos időre ébredtek. A levegőben már erősen érezhető volt a tavasz közeledte. Mi mással lehetne tölteni az ilyen verőfényes napot, mint vártisztítással.

Nagyjából húsz önkéntes gyűlt össze a középkori erődítmény romjai között, hogy kivágják a gazt s ez által hozzáférhetőbbé tegyék a turisták számára. Azokból pedig a nap folyamán akadt bőven. A brigádosoknak jól esett, amikor a kirándulók megköszönték nekik az önzetlen munkájukat, mivel ez által szebbé teszik számukra ezt a turisztikailag jelentős helyszínt. A brigádok jó lehetőséget kínál arra is, hogy a Torna váráért tenni akaró egyének összejöjjenek és megvitassák egymással az építmény további sorsát. Eddig nagyon fényesnek ígérkezik a jövője, ami a megmentését illeti. A szervezet tagjai ugyanis az első, ünnepélyes konzerválást az augusztus 17-én megtartandó Várak és várromok éjszakájára tervezik. A középkori ruhába öltözött kőműves a déli bástya bejáratát fogja falazni, ami attrakciónak számít majd a kulturális rendezvényen.

Kategória: Hírek

TrackBack URI


Hozzászólás írása

Az ön hozzászólása csak a moderálás után jelenik meg.