Tornai_var_Sirius

 

2015. október 24. -én a Castrum Thorna polgári tárulás szervezésében már a második vármentő brigád zajlott le a tornai várban. Az akción részt vett 42 önkéntes, egy kutya, és egy ló.

A munka ugyanaz volt mint az első brigádon, a vár területét kellett megtisztítani az azt benövő növényzettől. A kivágott fák eltakarításában nagy segítségünkre volt Sírius a ló. Sírius egy hucul ló, amely könnyen elboldogult a tornai várhoz vezető sziklás terepen is, így sokat segített a kivágott fák lehúzásában a várból. Az idő nagyon szép volt, így a munka gyorsan haladt előre. Estére sikerült kitisztítani az alsóvár teljes területét, és már a felsővárban is megkezdődtek a munkálatok.

A sok elvégzett munka után jól esett a tál gulyás, melyet mindegyik önkéntes az egyik vár alatti szőlőskertben fogyaszthatott el.

A Castrum Thorna polgári társulás nagyon köszön minden segítséget, legfőképp a várban dolgozó önkéntesekét, a kassai Hipokemp Lesanka cégnek, akik a lovat biztosították be, az önzetlen szőlősgazdának a gulyás elkészítéséért, és a megvendégelésért, a Réva panziónak, a Lienka papírüzletnek, torna község önkormányzatának és a többi támogatónak.

November 7. -én és 17. -én újabb brigádok lesznek. Tehát  irány a felsővár. Gyertek el ti is!

Kategória: Hírek

Kapcsolódó bejegyzések: