Újévi túra a Tornai várba

Novoročný výstup Turňa

A Castrum Thorna polgári társulás már másodszor szervezett újévi túrát a Tornai várba. A túrát 2017 január 7-én tartottuk. Lehet hogy ez volt az idei tél egyik leghidegebb napja, még a szél is fújt egy kicsit, de az egész napos napsütés, a gyönyörű kék ég, a szép kilátás kárpótolt mindenért.

Minden túrázó aki 10 és 16 óra között feljött a várba egy emléklapot kapott. Emellett újévi káposztalevessel, forralt borral, teával, házi süteményekkel kínáltunk mindenit. Nem utolsó sorban pedig váras szuvenírek között is válogathattak. Szokásunkhoz híven, ezen az éven is mindenkit végigvezettünk a várban. Az idegenvezetést szlovák és magyar nyelven is megtartottuk.

Köszönünk minden segítséget, adományt tagjainknak, minden várba látogató turistának, és nem utolsó sorban egyre gyarapodó szimpatizánsainknak.

Jövőre is várunk mindenkit, de addig még várnak ránk a tavaszi és az őszi brigádok. Nyáron pedig szeretnénk újra megszervezni a Várak és Várromok éjszakáját is.

Kategória: Hírek