A Castrum Thorna polgári társulás 2016 óta tagja az országos “Védjük a várakat” (Zachráňme hrady) polgári társulás tagja. A társulás őszi találkozóját most Vágbesztercén (Považská Bystrica) tartottuk. Én voltam ott a férjemmel Ondrejjel. Tovább »

Október 20-án vágtunk neki, hogy újra megbirkózzunk a várban felnövő növényzettel. Terv szerint az ősszel két napot is dolgoztunk volna, de mivel nem sikerült időben beszerezni az engedélyeket, így csak egy nap dolgozhattunk.
Tovább »

Torna, 2018 szeptember 22. Torna nevét először III. Ince pápa bullájában találjuk meg, melyet 1198. július 16-án adott ki. Az iratból megtudjuk, hogy a tornai királyi uradalom akkoriban Eliza hercegnő tulajdonát képezte, aki azt korábban Imre királytól kapta.

Ezen esemény 820. évfordulója alkalmából Tornán egész napos ünnepséget szerveztek. A vásárban a mi polgári társulásunk is részt vett. Tovább »

Négy évvel ezelőtt bekapcsolódtunk a Várak és várromok éjszakája című országos programba. Ez idén sem volt másként. A rendezvényre 2018. augusztus 18-án került sor a Castrum Thorna polgári társulás égisze alatt és Torna község közreműködésével. Az előbbi évekhez hasonlóan, idén is segítségünkre voltak a helyi Önkéntes tűzoltó egyesület tagjai. Tovább »

2018. július 30-tól augusztus 4-ig néhányan a Castrum Thorna polgári társulás tagjai közül régészeti feltáráson vettünk részt a közeli magyarországi Szádváron. Tovább »