XIV. Vártisztás Tornán

2018. március 24-én gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk. Minden arra utalt, hogy megérkezett a tavasz, nemcsak a csillagok szerint, de az időjárás alapján is. Mi ennek a számomra olyan kedves évszaknak, ezt a gyönyörű napját úgy használtuk ki, mint ahogy azt egy tornai várbarátnak ki kell használnia: egész a nap a várban dolgoztunk, vágtuk az újra és újra felnövő bokrokat, csinosítottuk a vár környezetét. Tovább »

Kategória: Hírek Hozzászólás nincs engedélyezve 

Az idei első vártisztító brigádunkat március 10-én tartottuk. Az utóbbi hetek fagyos időjárása után féltünk, hogy hideg lesz így most meleg teával vártuk az önkénteseket. Vagyis igazából ők vártak minket, mert késtünk. Béla ért fel elsőnek. A vár kapuja előtt ekkor már geocacher -ek egy kisebb csoportja várakozott. Várták hogy dolgozhassanak.

Tovább »

Kategória: Hírek Hozzászólás nincs engedélyezve 

2018. január 6-án már a harmadik újévi túrát szerveztük a tornai várba. Reggel fél kilenckor indultunk otthonról, hogy mi legyünk az elsők a várban. Úgy három fok lehetett,  be volt borulva és nedves volt szinte minden. Ennek ellenére könnyedén haladtunk felfelé a kissé csúszós úton.

Tovább »

Kategória: Hírek Hozzászólás nincs engedélyezve