XIV. Vártisztás Tornán

2018. március 24-én gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk. Minden arra utalt, hogy megérkezett a tavasz, nemcsak a csillagok szerint, de az időjárás alapján is. Mi ennek a számomra olyan kedves évszaknak, ezt a gyönyörű napját úgy használtuk ki, mint ahogy azt egy tornai várbarátnak ki kell használnia: egész a nap a várban dolgoztunk, vágtuk az újra és újra felnövő bokrokat, csinosítottuk a vár környezetét.

Reggel kilenckor indultunk otthonról. Első utunk a felső-vár udvarába vezetett, ahol szétpakoltunk. Mágnesekkel, tájékoztató füzetünkkel és váras kiadványunkkal vártuk a turistákat. A várban dolgozó önkénteseket pedig még finom almás kaláccsal és pogácsával is kínáltuk.

Körülbelül 30-an dolgoztunk a várban. Ugyan úgy mint két héttel ezelőtt, most is sok új önkéntes jött el közénk. Most főleg a vár falain kívül dolgoztunk, a belső részek már korábban elkészültek. Ha elfáradtunk, akkor a felső-várban az asztal körül ültünk le egy kicsit pihenni, miközben jókat beszélgettünk. Délután négy óra körül fejeztük be a munkát. Amit kellett azt megcsináltuk így azzal a jó érzéssel jöttünk le a várból, hogy a vár újra készen áll a turisták fogadására.

Fordította: Király

Kategória: Hírek