2016 november 19. -én immár kilencedszer indultunk el, hogy tisztítsuk a vár területét a folyamatosan felnövő gaztól. Mikor reggel elindultunk, még szemerkélt az eső. Szegény Viktor az egyik csúszós kövön meg is csúszott. Elesett, de mintha mi sem történt volna ment tovább, csak a kis arca árulkodott némi fájdalomról. Mindenesetre innentől kezdve én is óvatosabban lépkedtem.

Mire felértünk Csabi már az óráját mutogatta. Késtünk. Hamar szétpakoltunk, előkerült a kávé, az ásványvíz, a hajnalban sült pogácsák, az almás kalács és a keksz. A turistákat pedig képkiállítással, röplapokkal és hűtőmágnesekkel vártuk.

A létszám 24 felnőtt és 3 gyerek volt. A reggeli rossz idő miatt páran nem jöttek fel, így a Facebook oldalunkon meg is osztottam egy videót, várva, hogy még többen csatlakozzanak. Természetesen ha valaki nem ér rá reggel feljönni, attól még délután csatlakozhat. Örültem – nem csak én -, hogy a polgári társulás összes tagja jelen volt. Jól esett az is, hogy nem csak Tornáról, de Kassáról, Görgőről és Ájból is jöttek segíteni.

A reggeli rossz idő hamar elillant és kisütött a nap. A meleg, vastag kabátot mindenki gyorsan levetette gyorsan, így a munka is gyorsabban ment.

Ebédre sült kolbászt kínáltunk, és közben pedig a jövőt tervezgettük. Szóba került a Karácsonyi vásár, az Újévi túra, és a 2017-es váras naptárunk is. Fontos még megemlíteni, hogy a községi hivatal anyagi támogatása nélkül nem tudtunk volna meleg ételt felszolgálni ebédre. Továbbá köszönünk minden egyes önkéntes adományt, mert a jövőbeni projektjeinket csak így tudjuk megvalósítani. Támogass minket te is: Támogatás.

Délután felé egyre több turista jött fel. Jó volt hallani, ahogy a munkánkat dicsérték.

Természetesen készült közös fotó is. Most egy új helyen, a váron kívül az öregtorony előtt gyűltünk össze.

A hazaút gyors volt. Mire leértünk, már sötét volt.

Kategória: Hírek

Kapcsolódó bejegyzések: